2010.
júl.
23.

Sopron kb. ötvenezer fő lakosságszámú megyei jogú város, tizenhét védőnői körzetben 3400 családot gondozunk. Az egészségneveléssel foglalkozó szakemberek közül leginkább a védőnők azok, akik a családok életének olyan periódusában állnak segítő kapcsolatban a lakosokkal, amelyben a születendő vagy megszületett-6 éven aluli-gyermek érdekében motiváltak az életmódjukon pozitív irányban változtatni. A rendezvény alapötlete a csoportvezető védőnőtől származik. Régóta próbálunk olyan egészségfejlesztő módszert kidolgozni, amely a gondozott családok részéről is meglevő érdeklődési igényen alapul, "belecsempészhető" az általunk fontosnak tartott- primer prevencióval kapcsolatos- ismeretek átadása.
Az egészségfejlesztési forma mindössze kétéves múltra tekint vissza városunkban.
A rendezvényt több csatornán hirdettük meg: helyi média, plakátok, szórólapok, családlátogatások és tanácsadás során személyesen átadott meghívók által.
2009-ben az előadások kapcsán szóban és írásban is összegyűjtöttük a megjelentek ötleteit, javaslatait, miről szeretnének 2010-ben hallani. Az idei programot ezek figyelembe vételével állítottuk össze. Az előadásokra, és az azokat követő csoportos beszélgetésre az egészségügyi alapellátást biztosító épület kultúrtermében került sor, naponta két előadó vezette a foglalkozásokat. Az előadások alatt folyamatosan lehetőség volt ásványvizet, gyümölcslevet, egészséges rágcsálnivalót fogyasztani, a gyermekek részére játszósarkot működtettünk, ahol védőnő kolléganők is foglalkoztak a kicsikkel. A következő témákban zajlottak a foglalkozások: csecsemőúszás és várandósok úszása, elsősegélynyújtás csecsemő-, és gyermekkori baleseteknél, mi történik a szülőszobán, az első hét otthon az újszülöttel, mozgásszervi betegségek megelőzése gyermekkorban a gyógytornász szemével,szülők játékai a gyermekükkel, kötelező és ajánlott védőoltások, alternatív gyógymódok helye a gyermekek és szoptató anyák ellátásában. A csütörtöki nap során a Polgármesteri Hivatal nagytermében a védőnői kompetenciakörbe eső szűrővizsgálatokat végeztünk a megjelenőknél, délután pedig egy helyi- reformétkezést biztosító-étterem vezetője nyújtott információkat az egészséges táplálkozásról, az elhízás megelőzéséről, kóstolóval egybekötve.
A rendezvény sikeres volt: összesen 240 fő látogatta meg a rendezvény-sorozatot, jól érezték magukat, sokáig maradtak, ismerőseiknek ajánlották. A szűrővizsgálatok által több emelkedett vérnyomás-, és vércukor-érték, látásromlás és nagyothallás gyanú került felismerésre, az illetőket háziorvosukhoz irányítottuk. Természetesen a következő naptári évben is szeretnénk megrendezni a Baba-mama hetet. Az egészség-díj elnyerése lehetőséget adna számunkra a színvonal további javítására, a megjelenőknek ajándéktárgyak vásárlására.

Átlag: 2.5 (2 szavazat)
Megosztás